“…az én kardom a tudomány, az én pajzsom a munka…”

(Dr. Hugonnai Vilma)

 
A grófnőből lett első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma, nemesi családját maga mögött hagyva indult Svájcba, hogy orvosnak tanulhasson. Ki gondolta volna, hogy bátorságának és eltökéltségének hála, nők százait motiválja majd, hogy nekivágjanak a nővéri vagy orvosi szakmának.
 

Hugonnai Vilma életútja:

  1. szeptember 30-án született Nagytétényben.

Szülei 10 évesen a pesti Prebstel Mária Leánynevelő Intézetbe küldték. Akkoriban ez volt nők számára elvégezhető legmagasabb iskola.

A 18 éves Vilma 1865-ben férjhez ment Szilassy György földbirtokoshoz, és Pándra költöztek. Három fiuk született, akiket Vilma dajka segítségével nevelt. Iker fiait csecsemőkorukban vesztette el. A feleség- és anya szerepek mellett nagy érdeklődéssel és kitartó rendszerességgel olvasott a családi könyvtárban, elsősorban a természettudomány érdekelte. Megtanulta az elsősegélynyújtást is és gyakran segített a bajba jutott szegényeken. Egy újsághírből megtudta, hogy Svájcban nők is járhatnak orvosi egyetemre.

Tovább olvasom

A rendezvénysorozattal Hugonnai Vilma bátorsága, kitartása, gyógyító tevékenysége, szellemi teljesítménye, lelki ereje, újító és kezdeményező szemléletmódja mellett a nők társadalmi szerepét értékként követendő szellemiséget – egy rögös, mégis hősies életúton keresztül – szeretnénk példaként állítani a következő generációk számára.

1872-ben, 25 évesen -bár mindenki csak lebeszélni próbálta orvosi képzési tervéről- jelentkezett és felvették a Zürichi Egyetemre, ahol abban az évben már nők is tanulhattak. Férje hozzájárult ugyan, hogy távol a családtól tanuljon, de anyagi támogatást nem kapott tőle. A tanulmányai alatt ápolóként és szülésznőként dolgozott, eladta ékszereit, ebből tartotta el magát és fizette a tandíját. 1879-ben 7 év tanulás után kapta meg orvosi diplomáját, és egy zürichi sebészeten kezdett el dolgozni.

1880-ban hazajött Magyarországra, de a Svájcban szerzett diplomával nem praktizálhatott orvos(nő)ként, de nem adta fel. Első lépésként letette a hazai egyetemi tanulmányokhoz itthon feltétlenül szükséges érettségi vizsgát 1881. március 31-én. 1882 májusában kérte először orvosi oklevelének elismerését. A budapesti orvosi kar tanári testülete támogatta a honosítást, de az addig példa nélküli, rendkívüli kérést jóváhagyásra Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszterhez terjesztették fel, aki megtagadta azt. Akkoriban nem létezhetett a nők számára ilyen életcél, ilyen tanulmányok megszerzése. Oly nagy volt a másokon való segíteni akarása, a gyógyítási vágy, hogy elvégezte a szülésznőképzőt. Szülésznői praxisával tartotta el a családot, mivel férje kicsapongó élete ellehetetlenítette a család vagyoni helyzetét. 1884-re férjével kötött házassága végleg tönkre ment, így 42 évesen törvényesen elvált férjétől.

Ez a különleges, az akkori korban szinte elképzelhetetlen hivatástudat nem öncélú karrier beteljesítése volt. Szívügyévé vált a női egyenjogúság. Egy percre sem szakadt el az orvostudománytól: gyógyított, szülésznőként praktizált, és leányiskolákban betegápolást tanított. A nők számára is kedvező iskolareform mellett foglalt állást. Képviselte a nők oktatáshoz való jogának ügyét. Ebben az időben írta „A nők munkaköre” című tanulmányát.

3 évre 1887-ben férjhez ment Wartha Vincéhez, aki műegyetemi tanár, vegyész-akadémikus volt, nagy tisztelője és támogatója lett. 1888-ban megszületett Vilma lányuk. Férje kérésére felhagyott szülésznői gyakorlatával, és elméleti kérdésekkel, és a nő egyleti képzésekkel, női mozgalmakkal foglalkozott.

1895-ben királyi rendelet tette lehetővé, hogy itthon a nők is folytathassanak egyetemi tanulmányokat, így 1896. február 10-én újból kérte az uralkodótól orvosi oklevelének elismertetését, ami 1897. május 14-én teljesült, Budapesten is orvosdoktorrá avatták. Ezután már hivatalosan is végezhetett magángyakorlatot, elsősorban női és szegény betegeket gyógyított.

Az egészség szempontjából meghatározónak tartotta a nők szerepét, az 1915-ben megszervezett védőnőknek is példát állított ezzel. 1907-ben Fischer-Dückelmann vállalta A nő mint háziorvos című könyvének magyar kiadását. Ezzel és más munkáival is bizonyította az egészségügyi felvilágosítás melletti elkötelezettségét.

Újabb megpróbáltatások érték magánéletében: 1908-ban elveszítette 20 éves lányát, 1914-ben pedig férjét is.

Rendkívüli fordulat volt az orvosi életpálya szempontjából, hogy 1914-ben, az I. világháború idején sikeresen elvégezte a katonaorvosi tanfolyamot, és aktívan részt vett az egészségügyi ellátás megszervezésében. Tizennégy vidéki városban segített létrehozni betegmegfigyelő állomásokat. 1915-ben katonaorvosi munkáját az Osztrák Vöröskereszt II. osztályú díszjelvény hadi ékítményekkel ismerte el.

Hugonnai Vilma haláláig praktizált, de az utolsó éveiben már nem volt ereje a házakhoz kijárni, így a betegek mentek el hozzá. 1922. március 25-én 75 évesen hunyt el.