SIKERES NŐK

 

Rácz Erika

“A siker bennünk van, bármely területén is szeretnénk érvényesülni az életnek.”

Profil - új

 

„Sikeres nők” rovatunk következő szereplője, Rácz Erika, 39 éves, férjezett, két gyermek édesanyja, főiskoláját Rijkshoogeschool Ijselland-on végezte környezet- és minőségbiztosítási mérnökként, egyetemre az University of Greenwhich járt, Nemzetközi Környezetvédelmi Tudományok szakra,  MA fokozaton.

A céget 1998-ban alapítottuk édesapámmal. A cég fő tevékenysége: precíziós forgácsolt alkatrészek CNC forgácsolása, megmunkálása, szerelő- és mérő készülékek tervezése és kivitelezése, kutatás-fejlesztés. Először csak belföldre, majd külföldre is elkezdtünk szállítani. A magas szintű technológiával gyártott, minőségi, precíz alkatrészeket Európa szerte elismerik és már egy ideje kacsingatunk Európán kívüli piacokra is. Az általunk gyártott alkatrészeket közép és prémium kategóriás autókba, cigarettagyártó gépekbe, az orvosi iparban használt ampulla töltőkbe, pénznyomtató gépekbe, szárazföldi és tengeri olajfúró tornyokba építik be.

Gyerekkorom óta a történelem, genealógia, régészet érdekelt, édesapám azonban eleinte fizikust akart belőlem nevelni. Míg 10 évesen kortársaim a játszó téren játszottak, nekem a szabadesés levezetését kellet apuval gyakorolnom. Mosolyogtam is sokat, mikor a gimnáziumban ez volt a tananyag. Bár a végén nem fizikus, de apukám hatására műszaki pályát választottam. Azért a történelmi tudományok iránti szenvedélyem megmaradt.

A győri Philips Kft.-nél kezdtem komolyabb pályafutásomat, mint vevő támogató minőségügyi vezető, fantasztikus lehetőségekkel, tiszteletre méltó főnökökkel és kollégákkal. Mindig jó szívvel gondolok vissza ezekre az időkre. Kislányom megszületése után kezdtem a cégünknél dolgozni. Ez a fémipar lényegesen eltért az elektronikai szektortól. Nem egy nőies szakmáról beszélünk. Sok kihívással kellett megbirkóznom, egyáltalán nem ismertem a szakmát, a munkatársak is jó pár évig ferde szemmel nézték a „főnök lánya” munkáját. Nehezítette a helyzetet az is, hogy az apuval mindketten elég kolerikusak, autokratikusak vagyunk, heves temperamentummal megfűszerezve. Bár nagy a szeretet közöttünk, sok összetűzésünk volt, mert mindketten másképpen láttuk a dolgokat. Ez a keserves erőfeszítés jó pár évet felölelt, egészen addig, amíg apuval megosztoztunk a feladatokon és mindenki megkapta a maga „szemétdombját”, amelyért felelős. Idővel az összhang kialakult közöttünk, mindkettőnk kommunikációs stílusa finomodott.

Cégünk sikereit nagyon kemény munkával, azonban csapatként érjük el az összes kollégával. Mindenki munkája ugyanolyan fontos, hiszen egy gép is csak a sok kisebb-nagyobb alkatrész megfelelően összehangolt egységétől működik megfelelően. Ettől lesz egy cég sikeres és kerek egész. Tovább görgetve a gondolatmenetet makro megközelítésből egyre inkább a kis egységek részleteit vizsgálva, egyértelműen látszik, hogy a sikeres munkához elengedhetetlen a dolgozók kiegyensúlyozott teljesítménye, melynek egyik nagyon fontos tényezője a magánélet, a családi háttér, akár férfi, akár női munkatársról beszélünk. Gondoljunk csak bele, mennyiben befolyásolja hangulatunkat egy otthoni veszekedés, egy rosszabbul sikerült vasárnapi ebéd, vagy akár csak egy morcosabb reggel.

A legtöbb nő a munkáját ugyanúgy végzi, mint a család koordinálását és a háztartási munkát, állandóan több mindenre kell koncentrálniuk. Nálunk, a cégnél a női kollégák a munka mellett összefogják a csapatot, mint egy családot, nagyobb az empátia készségük, mind emberi vonatkozásban, mind a munka terén. A cég sikerének egyik fontos eleme a multidiszciplináris, koedukált csapat, melynek fontos eredménye a különböző feladatmegoldások, innovatív ötletek megszületése. A feszített tempó miatt többször is konfrontálódnak a kollégák, melynek lecsillapításában mi nők, azért élen járunk.

Érzékeny nőként, gondoskodó anyaként, feleségként számos társadalmi elvárással is szembe kell néznie korunk üzletasszonyának. Természetesen különbözőek vagyunk, különböző élethelyzetekkel, célokkal, szokásokkal, magánélettel, háttérrel, egy dolog azonban közös: a siker bennünk van, bármely területén is szeretnénk érvényesülni az életnek.

Figyelembe véve mindezen társadalmi elvárásokat jogosan merül fel a kérdés: mi az igazi fontossági sorrend, mi az, ami leginkább szükséges a sikerhez? Tapasztalatom alapján a siker egyik kulcsa a folyamatos fejlődés, tanulás, kudarcokból való felállás képessége, alázat és az egyensúly keveréke. Egyensúlyban lenni a jó és rossz egységében, ugyanis a kettő nem választható külön. Meg kell tanulnunk egyensúlyt találni a legrosszabb dolgok közepette is, hogy ne felejtsük el mi is az igazi célunk. Hogyan? Hogyan érhetjük el az egyensúlyt?

Egy kisgyermekes nőnek, aki állandó teljesítménykényszer alatt áll, talán ez a legnehezebb. A mindennapi céges kötelezettségek, az üzleti utak és céges vacsorák mellett nagyon nehéz a családi egység fenntartása, a gyermekek lelkének ápolása, az együtt játszás és tanulás, mindamellett, hogy az ember női mivolta is megmaradjon és vonzó maradjon a férje számára. Szerencsére vannak segítő kezek, a nagymamák egyike már nyugdíjas és nagyon sokat segít a gyermekek ellátásában, a másik pedig a különórákra való eljutásban segít be.

Vezetőként, cégtulajdonosként a felelősség is nagyon nagy. Felelősek vagyunk a cégért, annak üzleti eredményéért, folyamatos fejlesztésekért, újabb innováció bevezetéséért, a pénzügyi stabilitás és a jelenlegi vevők megtartásáért, újabb vevők piacának megszerzésért, a munkatársakért, közvetetten a családjukért.

Továbbá az egyensúly meghatározó eleme az összhang, a harmónia. Összhangban lenni önmagunkkal, gyerekeinkkel, társunkkal, családdal, munkatársainkkal, munkánkkal, a természet alapvető törvényeivel, a Jóistennel. Természetesen nagyon sok olyan akadály van az életben, ami kilendíti az embert ebből az egyensúlyi állapotból, de a fő cél mindig ennek a harmóniának a megtalálása. Ha ezt megtaláltuk, birtokoljuk, akkor könnyebben lendülünk túl a válsághelyzeteken és érünk el sikereket. Ezeket kell szem előtt tartanunk, ezeken kell elsődlegesen dolgoznunk és akkor sikeresen fogjuk venni az akadályokat. Végezetül pedig ne felejtsük el: sikeresek nagyon sok területén lehetünk az életnek, mert az igazi sikert nem csak az elért eredmények alapján mérhetjük, hanem az alapján is, hogy mennyire tudjuk átlépni saját korlátainkat, mennyire tudjuk legyőzni önmagunkat.

Többek között az elmondottakat figyelembe véve tartom igazán örvendetes dolognak, hogy kapcsolatba kerültem a Magyar Női Unióval. A képviselt hitvallás, a harmónia és a kiegyensúlyozott élet eszmeisége szempontjából van szüksége a társadalmunknak, a világnak ilyen szervezetre, képviselve, megfogalmazva és kimondva mindazt, ami nőként, társként, feleségként, anyaként és üzletasszonyként átszövi mindennapjainkat, és amivel mi, nők is fontos és sikeres láncszemei vagyunk és egyre fontosabb részei leszünk fejlődő társadalmunknak és gazdaságunknak.

 

 

Ékes Ilona

Közösségalkotás

Országgyűlési képviselő, ötgyermekes családanya. Hivatalos életrajza keveset árul el róla. Tevékenységéről, alkotó munkájáról konferenciák beszámolóiban, rendezvények tudósításaiban olvashatjuk, hogy mind a két keze tele van munkával. Felmerül a kérdés, milyen indíttatásból segíti létrehozni az országos, országot átívelő nagy közösségeket, honnan van erő, melyek azok a képességek, amelyek az alkotó munkához szükségesek. Ezeket a kérdéseket tettük fel

életképes-ékes

Egy mondatban megválaszolva, hogy honnan van erő és indíttatás: Isten és emberszeretetem. Ebben valóban minden benne van. Én egy vallásos családban születtem. Szüleim a nehéz időkben is beírattak hittanra, aztán viseltük a következményeket. Mint mindenkinek nekem is felnőtt koromban újra meg kellett térnem, és ha valaki dolgozik a hitéért, újra elnyeri.

Már négy gyerekes család voltunk, amikor Káposztásmegyerre kerültünk lakni. Ott egy induló lakótelepnek és egyházközségnek is tagjai lettünk. Olyan papokat kaptunk, akik ráébresztettek hitünk erejére, fontosságára. Amikor az ember így felnőttkorában másodszor hívő lesz, akkor jön rá, hogy milyen kincseket kapott. Házasságunkban is, a gyerekeinkben is ezt a kegyelmet éltük meg. Nagyon jó volt és azt szerettük volna, hogy másoknak is adhassunk belőle. Azt kívántuk, hogy másokra is sugározzék hitünk szépsége, ne a siránkozás, ne a negatívumok uralkodjanak az emberek életében.

Mivel én a gyermekekkel otthon voltam, hivatásom is gyermeknevelés, a Kecskeméti Óvónőképző Főiskolát végeztem, önként adódott, hogy a kismamákkal kapcsolatot alakítsak ki. Megszerveztük a kis családi óvodákat. Segítettük egymást, így lehetőség nyílt tanulásra, otthoni feladatok elvégzésére, önkéntes munkák végzésére, stb. Nagyon sikeres volt.  Ezzel már elkezdődött egy kisközösség építése. Ez lelkesítő volt.  A kis lakóhelyi közösség formálódása vezetett az egyre nagyobb közösség építésének gondolata felé.

Amikor a legkisebb gyerekünk, az ötödik, aki már Káposztásmegyeren született iskolás lett, én elkezdtem a Katolikus Társadalomtudományi Főiskolán a szociális munkásképzőt, ami megint új dimenziókat nyitott meg az életemben. Nagyon sok érdekes dolgot tanultam, számtalan kapcsolatot alakítottam ki. Ez már a rendszerváltozás utáni újfajta élet következménye is volt, már lehetett civil szervezeteket létrehozni. Összejöhetett az Egyházmegyei Zsinat.

Az esztergomi Egyházmegyei Zsinatra meghívást kaptam, ahol személyesen megismerkedtem Bíró püspök atyával. Ő alakította meg a Magyar Katolikus Családegyesületet, amelynek én is alapító tagja és öt évig

elnökhelyettese voltam. Ennek a tisztségnek a révén vettem részt a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban folyó munkákban, megismerkedtem a többi civil szervezettel, kapcsolatok alakultak.

A nőket érintő témák mindig összefüggésben voltak a családüggyel, adódott a gondolat nőszervezet megalakítására. 2000-ben megalakult a Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége- a névválasztás az ezeréves évforduló miatt. Ezt a nevet azonban célszerűbb volt egy általánosabban elfogadhatóvá változtatni, így lett a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége.

A civil szervezetek sokféle értéket hordoztak, sokféle érdeket jelenítettek meg. Képviselőként azt tapasztaltam, hogy a Parlamentben a szocialista és liberális képviselőnők olyan erőteljes hatást érnek el nézeteik elfogadatására hogy teljesen kisajátítják a nőügyet. Szép anyagi eszközöket is megszerezve a nézetek terjesztésére is. Ez is ösztönzőleg hatott abban a munkában, hogy az általam helyesnek és fontosnak tartott értékrend is kapjon teret és fórumot. És ehhez közösségek, sok támogató, jó programok kellenek. Fontosnak tartottam, hogy merjünk gondolkodni és merjünk kiállni azokért az értékekért, amelyek társadalmunk előbbre vitelében, az emberek viszonyában nélkülözhetetlenek.

Közösségek – ha úgy tetszik civil szervezetek – létrehozása és működése a család után a társadalom legfontosabb építő kövei. Ahhoz, hogy az egyének merjenek gondolkodni, merjék kinyilvánítani véleményüket, akaratukat kell a közösségi támasz. Nagyon sok nőben nincs elég önbizalom ehhez. A társadalomban a nők még mindig hátrább vannak sorolva, nemcsak a személyi szám kezdődik kettővel. Ennek vannak negatív következményei a férfiakra nézve is. A nőknek nem harcolni kell a férfiakkal, nem alá/fölérendeltségi viszonyba kerülni, hanem egymást kiegészítve tevékenykedni, előre haladni, élni.

Egymás mellé lettünk teremtve. Jelenleg úgy látszik, hogy a nők be vannak szorulva. Nem hallatszik meg a hangunk, nem kellő módon veszünk részt a döntésekben.

Lehet, hogy ilyen módon az irányítás egyszerűbb, de biztos, hogy nem jobb.

Hogy mivel növelhető a nők nagyobb társadalmi részvétele, hogyan erősíthető az önbizalom? Sokat gondolkodtam ezen. Úgy tűnik, korunk betegsége, hogy az emberek nincsenek eléggé tudatában értékeiknek, egyéniségüknek, egyedi mivoltuknak. A férfiak e társadalmi helyzetüknél fogva könnyebben felemelkednek, a nők kevésbé tudják ezt megtenni.

A nőknek nagyon fontos lenne a támogatás. Nem kvóta, mert az félrevezető, hanem a döntéshozóknak kell a jó képességet meglátni és támogatni. Ezt természetesen csak abban az esetben lehet észlelni, ha kapcsolatban vannak egymással. Ha együtt tevékenykedve ismerik meg a munkatársnő gondolkodását, tehetségét, rátermettségét, teljesítési lehetőségeit. Így lehet aztán megbízatásokat adni és jó eredményre jutni. Nem a felületes, külső megítélésre hagyatkozni.

Országos, nagy szervezet létrehozása természetesen nem egyszerű feladat. Szerteágazó tervezés, a munka az apró részletektől az átfogó irányításig terjed és természetesen vannak buktatók is. Ezeken úgy sikerült átjutni, hogy mindig volt egy szűkebb csapat, akikkel állandó szoros kapcsolatban lehettem, fáradhatatlanul tudtak dolgozni. Többször előfordult, amikor feltornyosultak a nehézségek, hogy együtt imádkoztunk. „Kiimádkoztuk” a segítséget, a megoldás kirajzolódott előttünk. Sok erőt tudtunk így meríteni.

A közösségépítéshez való vonzódásom meghatározó eleme mindenképpen a vallásos életemből ered. Ugyancsak erős hatással van rám a családok, a nők életével kapcsolatos problémák megismerése, elemzése, amelyek megoldásához vezető utat az összefogásban látom.

 

Az országhatárokon túlterjedő szervezésekhez, irányításukhoz, gondolok például a Magyar Nők a Nagyvilágban konferenciára természetesen hozzájárult közéleti, politikai tevékenységem során szerzett gyakorlatom, tapasztalatom is. A képviselői munka során több bizottság, döntési testület munkájában vettem részt, ezek mind erősítettek, növelték a tudásomat, kapcsolatrendszeremet.

Nyilvánvaló, hogy azoknak a nőknek, akik a család, gyermeknevelés feladatait el kell látniuk, a szervezetépítés korlátait is tapasztalniuk kell. Én akkor léptem ki a családi otthonból, amikor a legkisebb gyermekem is iskolába került. Mire parlamenti képviselő lettem, a gyermekeim már felnőttek lettek. Most, hogy már nem vagyok képviselő, viszont vannak már unokák. Ezt azért hangsúlyozom, mert az embernek mindig rangsorolni kell, mit, milyen feladatokat helyez előtérbe.

Az az idő múlásával előnyökre is szert teszünk, nemcsak tapasztalatokat szerzünk, hanem kevesebb alvásra van szükségünk, több idő jut gondolkodásra, tevékenységre.

Természetesen tapasztalatokat csak úgy lehet szerezni, hogy az ember már fiatal korában is foglalkozik közösségi ügyekkel. Említettem, hogy én hogyan kezdtem a közösségi munkát, kis körökben, lakóhelyi közösségben. Nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség, vagy nem mindenki vonzódik ilyen feladatokhoz. A fiatal nőknek azt ajánlanám, hogy legyenek arra figyelemmel, hogy hol van szükség segítségre. Azt vettem észre, hogyha az ember nehéz helyzetben van, sokszor segítség, ha kilép saját problémáinak a nyomásából és próbál a másiknak segíteni, ezzel saját magának is segít. Ez visszahat rá, erőt kölcsönöz.

A háztartás gépesítésével, informatikai fejlesztések nyomán azt gondolnánk, hogy több szabadidővel rendelkezhetünk, de nem így van. Nagyon felgyorsult az élet, az egymással való törődésre, személyes  kapcsolatokra nincs, vagy nem elég az idő.

A fogyasztói társadalom erősödésével, a reklámok hatására sokan azt gondolják, hogy ez,vagy az jár nekik, joguk van hozzá, mert megérdemlik. Sajnos így van a gyermekvállalással is. A szülőnek joga van a gyerekhez, akkor, amikor nekik a legkényelmesebb, de akkor azonnal. Rendel, mint egy árúcikket, ha hibás, akkor selejtezi? Ez rettenetes!

És a gyereknek van joga az élethez, a szülőkhöz, apához, anyához, családhoz, gyermekkorhoz?

Manapság eltűnni látszik az ember, mint személyi érték, ami pedig egyedi, egyszeri és megismételhetetlen.

Közösségek létrehozását, működtetését és fenntartását segíti és segíti elő, ha az ember mélyebben is megismerkedik a példamutató elődökkel, eredményesen tevékenykedő nőkkel. Én is folytattam kutató munkát a korábbi nőszervezetekkel kapcsolatban. Így foglalkoztam behatóan a Tormay Cecil alapította Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségével. Az Országos Széchényi Könyvtárban kaptam ehhez a munkához segítséget. Nagyon érdekelt, hogy MANSZ alapítása időszakában milyen lehetőségek voltak a nőknek a civil egyesület működtetésére. Virágzó életet tapasztalhatunk a leírásokból. Sajnos ezekről a kilencvenes évek előtt nem igen szerezhettünk tudomást, ez is a tiltott témák közé tartozott.

Ugyancsak érdemes lenne többet feltárni az előttünk tevékenykedő sikeres nők életútját és közzé tenni. Lehet tanulni tőlük. Közéleti munkát is, saját kutatásaimból Schlachta Margitot, az első képviselőnőt, értékes munkásságát emelem ki. Ő volt az, aki nőként megküzdött a nők választó jogáért, a sok hátránnyal együtt, és elsőként bekerült a magyar parlamentbe. Kampányát nem ajándékosztással, hanem a tanítással, írni-olvasni tanította a cselédlányokat szervezte sikeressé. Megtanította gondolkodni őket, egy magasabb szintre emelte őket.

 

Komoly közösséget megszervezni, megtartani, tartalommal megtölteni, irányítani sokrétű tudást igényel. Meg kell ismerni a mások által már korábban összegyűlt tapasztalatokat, felhasználni és természetesen tovább is adni. Az alkotás egyik fontos összetevője az együttgondolkodás, az egymással való találkozás, egymás erősítése.

A nevelésnek nagy szerepe van a közösségek formálásában is. Emlékezzünk a régi nőnevelő iskolákra, pl. Ranolder püspök alapította iskolából milyen nagyszerű nők kerültek ki.

Akkor, amikor elindult a civil szervezetek újra szerveződése kevés volt az információ, nehezen lehetett hozzájutni, nem úgy, mint azokban az országokban, ahol nem volt betiltva a civil szervezetek működése, nem volt törés a társadalmi fejlődésben.

A civil szervezetek létrehozásához az anyagi források sem könnyen szerezhetőek meg, vagy nincsenek is. Ezért büszke vagyok arra, hogy az Asszonyszövetséget nemcsak megalakítani, hanem megtartani, eszközeit gyarapítani tudtuk, tudjuk mind a mai napig. Székházzal rendelkezünk, rendezvényeink vannak, kárpát-medencei konferenciát szerveztünk, hogy a hálózatot bővítsük. Mindez nagy érték. Jó lenne, ha mások is így gondolnák, és akik tudják, segítsék ezt a tevékenységet. Nagy szükség van az önkéntes segítőkre. Vannak olyan projektek, amelyekre szívesen és gyorsan összejön a csapat, de érzékelem azt is, hogy a fiatalokat nehéz megmozgatni, bevonni a közösségi munkába. A nevelés terén is látok hibákat. Az az uralkodó vélekedés, hogy akkor szeretjük jól a gyermeket, ha mindent megadunk neki, megkíméljük a nehézségektől. Még attól is, hogy alkalmassá tegyük az életben lévő akadályok leküzdésére. A szülők védeni akarják mindentől, attól is, amitől nem kellene. Néha pedig attól sem óvják, amitől kellene. Így sok a fiatal, aki nem érzi, hogy neki kell megbirkóznia a nehézségekkel, nem találják a helyüket. Nem tudatosul bennük, hogy sok mindent kapnak és ezt másoknak is át kellene adniuk. Ismeretes más országokból az a gyakorlat, hogy a tanult emberek önkéntes munkát vállalva visszaadnak a társadalomnak abból, amit kaptak. Valamit elrontottunk, a csak jogaim vannak, kötelezettségeim nincsenek, ez az uralkodó nézet. A más emberre való odafigyelés háttérbe szorul

A nőkben jó képességek vannak a közösségek összegyűjtésére, lásd a nemzetközi összefogást, mint ahogyan a családot is az anyák fogják össze. Örülünk, ha a család összejön, öröm és fontos, ha a nemzet is összegyűlik egy-egy téma köré. Ezért nagyon jónak tartom, a kormány, a miniszterelnök törekvését a közösségek erősítésére. Gondolok itt például arra a kezdeményezésre, ami 2000 –ben valósult meg. Minden falu, város zászlót kapott, hogy helyben is ünnepeljék a Milleneum évfordulóját. Alkalom arra, hogy büszkék legyünk, hogy magyarok vagyunk és nemcsak a határainkon belül. „A Határtalanul„ programot is említem, amelynek keretében minden fiatal szervezetten eljut a határainkon túl élő magyar közösségekhez. Itt a Kárpát-medence szakrális vidékén tudatosulhat bennünk, hogy küldetésünk van, hivatásunk van. Nem véletlenül születtünk, értékesek, egyediek vagyunk, és ennek tudatában kell élnünk. Jó lenne, ha magyarokról nem az lenne a vélekedés, hogy pesszimisták, búval béleltek, múltba nézők. Persze a múltat ismerni kell, erőt kell belőle gyűjteni, a jövőt építeni.

http://www.publikamkk.hu/magunkrol.php

 

Sunyovszky Szilvia

Gyermekkori álom valóra válik.

Sok évvel ezelőtt egy szépséges tündér röppent a VÁROSBA, hogy üzenetet hozzon a hegyek közül. Színpadra lépett. Gyönyörű versekben hozta az üzenetet és hirtelen, kibontotta a pirosfehérzöld zászlót és intett: Emberek, figyeljetek, eszméljetek!

A tündér fiatal színi növendékként jött, Pozsonyból. Ő volt :Sunyovszky Sylvia

419full-szilvia-sunyovszky

A Magyar Írók Szövetségének meghívására a felvidéki magyar tagozat néhány tagja látogatott Budapestre. Egy irodalmi estet állítottak össze, Hazánk, Európa címmel, ezt hozták ajándékba. Az Írószövetség székházában, majd utána több Pest megyei városban mutatták be.  A verseket Sunyovszky Sylvia mondta, lehelte, kiáltotta – a közönség megilletődötten hallgatta. 1968 tavasza volt, történelmi idők jártak. Hírt hozó angyal volt a színpadon. Sylvia első fellépése hazai színpadon. Ezt a rendkívüli bemutatkozást követte a Színművészeti Főiskola elvégzése után még sok-sok sikeres, érdekes, különleges szerep színpadon és aztán filmen is.

Megannyi szerep, emberábrázolás, alkotás. Húsz éven keresztül a közönség által szeretett színésznőként élt, alkotott. Elismerések, díjak, sikerek. Ekkor azonban a színház kapuja becsukódott mögötte és kinyílt egy másik, egy nagyobb színházé, amelyet a sors az ő kezébe adott, megformálni, kialakítani, MEGALKOTNI.

Az alkotásról így mesél:

1990-ben, amikor a Madách Színházból kiléptem megfogalmaztam magamnak, hogy meg kell találnom azt a területet, ahol született képességeimet mások javára fordíthatom.

Ugyanekkor hirdették meg a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatói pályázatát. Ez gyerekkori vágyaim egyikének beteljesedését is felcsillantotta, hiszen mindig vágyam volt, hogy részt vegyek a magyar értékek más nyelven való felmutatásának és a felvidéki magyarság identitásának erősítésében, kultúrájának támogatásában.  Hittem, hogy ilyen magas szinten és lehetőségekkel legféltettebb gyerekkori álmomat válthatom valóra.  Megírtam a pályázatomat és a versenyt megnyertem. Megfogalmaztam Ars poeticámat: állhatatosság, ügyszeretet, hagyománytisztelet és elszántság, de sohasem erőszakosság.

A Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet a Prágai Magyar Kulturális Központ fiókintézeteként jött létre 1991- ben, a Magyar Köztársaság által hivatalosan bérelt helyen.

Március 15-én Andrásfalvy Bertalan miniszter úr avatta fel, és szeptemberben kezdte el gyakorlati működését. Megbízatásom egyszemélyes igazgatói jogkör volt, ez programalkotást jelentett, szervezést, felügyelet, teljes gazdasági felelősséget.

Az intézetnek nem volt szervezeti és működési szabályzata így rendkívül rövid idő alatt kellett átlátnom és rendeznem a helyzetet. Több területre nem volt szakemberem, új munkatársakat szerződtettem. Tudatában voltam, mennyire fontos a sajtó, ezért úgy határoztam, hogy az összes napilap és folyóirat főszerkesztőjét személyesen felkeresem,

Elmondtam, hogy itt vagyunk, mit akarunk és tiszteljenek meg bennünket a jelenlétükkel a rendezvényeinken. Meg is volt a hatása. Kivétel nélkül minden eseményről tudósított az összes szlovák és magyar napilap, sőt később ingyen hirdették programjainkat.

Sorban felkerestem azokat a helyeket, amelyeknek magyar vonatkozásai is vannak: festők, zeneszerzők, orvosok, feltalálók, hősök, akik a magyar történelemnek, kultúrának feledésre nem ítélhető személyiségei. Célom az volt, hogy az emlékhelyeket megjelölhessük. Éjszakánként lejártam kutatni az általam létrehozott intézeti könyvtárba, és ismereteimet abból gyarapítottam, amelynek állománya növeléséről sem feledkeztem meg.

Például Baross Gábor a „vasminiszter” nyugvóhelyét is megkerestük. A nagy magyar mérnök, tudós és miniszter mauzóleuma Klobusicén van, jelezte az irodalom. Egy elhanyagolt, piszkos épület volt ez, amiről nem tudták, hogy kinek a hamvai nyugszanak ott, holott a tetején, bár kopottan és eltűnőben, de feliratot találtunk: Baross Gábor. Ezek után a szlovák polgármester vette a fáradtságot és az önkormányzatával összefogva rendbe rakták az épületet, kijavították a stukkókat, és a teljes újrafestés után Baross Gábornak méltóvá megújított nyughelyére és személyiségére büszkék a helyi szlovákok is, ahol megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak, amikor aktuális. Igazi siker volt

Szívesen emlékszem vissza arra is, hogy Csontváry Kosztka Tivadar, a „Napút” festője személyiségével és művészetével milyen mélységig tudtunk foglalkozni. Úgy igyekeztünk, hogy a felvidéki Kisszebenben, szülővárosának főutcáján őrizze emléktábla a nevét és kivételes nagyságát. A tervet sikerült megvalósítani. Sőt Iglón szobrot is sikerült felállíttatni, ahol gyógyszerészsegédként dolgozott. Csontváryhoz fűződő jelentős megemlékezések közé tartozik az is, hogy vendég előadóként hívtuk meg a festő életművét kutató Papp Gábor művészettörténészt, aki nagy sikerű ismertető előadásokat tartott Pozsonyban, Losoncon és Kisszebenben.

Egyéves kemény és kitartó munkám következtében sikerült elérnem, hogy a zólyomi vár falán az itt született nagy költőnek, Balassi Bálintnak állíthassunk egy kétnyelvű felirattal ellátott domborművel méltó emléket, amely Kő Pál magyarországi szobrászművész alkotása. Hasonló emléktáblát helyeztünk el Kékkőn is, a Balassa-várbirtok falán, hiszen Balassi Bálint előneve Kékkői volt, és itt élt Losonczy Anna, a költő nagy szerelme, aki szerelmes verseinek ihletője volt.

Hybbe, egy kis szlovák falucska katolikus templomában pedig, ahol az altemplomban nyugszik a nagy magyar költő, egy korábban már elhelyezett márványtáblát kellett restauráltatni. Így a gyönyörű, aranyozott márványtábla előtt szerveztünk az egész faluval közösen egy Balassi-emlékünnepséget. Egy válogatást is kiadtunk szlovák nyelven Balassi verseiből Vojtech Kondrot szlovák költő fordításában, amelyet aztán szétosztottunk a falu lakosai között, hogy tudják meg, ki is nyugszik az ő katolikus templomukban.

Széchenyi Istvánnak Ipolyságon avattunk emléktáblát, majd a pozsonyi intézetünkben kiállításon ismertettük korszakalkotó munkásságát, melyre szlovák gimnazistákat is vendégül hívtunk magyar iskolások társaságában.

Ebben az időben Szlovákiában egyáltalán nem vetítettek magyar filmet, és akárcsak nálunk, az Art-mozihálózat ott is elég labilis lábakon állt. Kiderült, ha jó a film, azt akkor is lehet szeretni, ha magyar.

Az addig Magyarországról kivitt filmeket olyan siralmas állapotban kapta meg az intézet, hogy alkalmatlanok voltak a vetítése. Egy szlovák anyanyelvű filmrendezőt felkértem, hogy tegye rendbe az így tárolt és tönkrement filmeket. Kemény egyéves munkával a teljes rendelkezésünkre álló filmanyagot felújította és vetítésre alkalmassá tette.

Túrócszentmártonban teljesen szlovák közegben másfél hónapon át magyar napokat tartottunk, ahol többek között bemutattuk a magyarországi szlovák népművészetet és a felvidéki magyarság előadóművészei és együttesei léptek fel. A kultúra kölcsönösségében, az értékek felismerésében és elismerésében rejlik a tartós kapcsolat titka. Ez abban a tekintetben is érvényes, hogy a mai Magyarországon élők kultúrája csonka volna a Kárpát-medencében, más tájakon élő magyarok kultúrája nélkül, mert csak velük együtt vagyunk egészek.

1994-ben a Magyar Kultúra Napját a Szlovák Rádió 5-ös stúdiójában szerveztük meg, az Ötágú síp, Illyés Gyula gondolatának jegyében és a Kárpát-medencei költők és írók irodalmi délutánját, Vallomások a szülőföldről címmel. A köszöntőt Dobos László mondta.

Trencsénben és Pozsonyban a kitűnő művészekből álló „Terra” keramikus társaság állított ki egészen egyénien formázott tárgyakat, s a kulturális napok egyikén egyedi kisplasztikákat álmodó üvegművészek voltak a vendégeink.

Érsekújváron Alternatív Művészek Fesztiválját szerveztük szlovák és magyar művészeknek, Gedai Csaba a Föld Napjáról megemlékező eseményünkön nagyszerű kiállítással lepett meg bennünket: a magyar világörökség részét képező, műemléki védelmet élvező Hollókőt és környékét örökítette meg gyönyörű képein.

Magyar diákok számára Rimaszombatban minden évben versmondó verseny társszervező voltunk, ami nekem különösen kedves alkalom volt, hiszen gyermekként én is ezeken a versenyeken próbálgattam színészi szárnyaimat, versmondó képességeimet. Igyekeztünk rendezvényeinket az ország egész területére elvinni, beleértve a kisebb településeket is. Az ottani magyar egyesületeket, ahol csak tudtam támogattam és segítettem. Szorosam együttműködtem velük, hogy megüljék ünnepeiket, megszervezzék műsoraikat. A legnagyobb boldogság az volt számomra, hogy ottlétem alatt a magyar iskolákba való beiratkozások száma a négy év alatt meredeken emelkedett felfelé. Megkétszereződött az elsősök létszáma. Gondoltunk a fiatalokra is. A kaláka fellépése Pozsonyban és Losoncon Kányádi Sándorral nagy sikert aratott. Ilyen alkalom volt az 192-93-as év Bábszínház Fesztivál Besztercebányán, amelynek szervezésében részt vettünk, vagy a kitűnő Kecskeméti Szórakaténusz Múzeum munkatársainak meghívása, akik nemezelést tanítottak a gyerekeknek, vagy a kincset érő játékok kiállítása Pozsonyban és Kékkőn. Fontosnak tartottam a színházak vendégjátékát. A Vígszínház a pozsonyi Hviezdoslav Színházban az Össztánccal szerepelt, a Budapesti Kamara színház Marlowe: II. Edward című darabjával vett részt a Nyitrai Színházi Napokon. A Szlovák Nemzeti Színház megbecsült vendége volt Sütő András nagyhírű darabja, az Ádvent a Hargitán. Ugyancsak Nyitrán játszotta a Katona József Színház Mrozek Mulatság című darabját. A Szlovák Nemzeti galériával sikerült jó kapcsolatot kialakítani, így megrendezhettük náluk Lechner Ödön, Kassák Lajos  és a Magyar Organikus Építészet Kiállítását.

A szlovák műszaki egyetemen Makovecz Imre tartott előadást az organikus építészetről és saját életútjáról.  Óriási tömeg, tapsvihar, dobogás fogadta a nemzetközi hírű építészt, és hatására szlovák hallgatók és építészek kívántak magyar építészekkel kapcsolatot teremteni és együtt dolgozni.

Itt kértek meg szlovák anyanyelvűek, hogy legyen magyar nyelvtanfolyam az intézetben. Először csak hét résztvevője volt, de mire eljöttem, már negyven felnőtt tanulója volt a tanfolyamnak

Ugyancsak meghívottunk volt Batta György, az ismert felvidéki költő, aki „Egy mondat a szeretetről” című kötetét mutatta be, melyet Szokolay Sándor megzenésített és bemutatójára a Művészetek Palotájában került sor. A felsorolásból nem maradhat ki Ránki Dezsőnek és Klukon Editnek a hangversenye, melynek hanganyagát a Szlovák Rádió is rögzítette.

Említést kell tenni a pozsonyi Szent Márton-dómban rendezett Scola Hungarica énekkórus hangversenyéről, műsorán gregoriánokkal, majd 1993. Augusztus 20-án cimbalomjáték zengett a dómban. Az egyetemes zenének egyébként mindig nagyszámú közönsége volt. Zenepedagógusok számára ismertetést tartottunk a Kodály-módszerről és előadásunkat sok helyre elvittük Szlovákia különböző vidékeire.

Én a kultúra fogalmát és cselekvési területeit tágan értelmezem. Ezért volt az, hogy én nem csak a színház, a zene, a képzőművészet, az irodalom terén létrejött magyar értékeket szerettem volna „gondozni”, hanem a kultúra körét kiterjesztettem a tudományos és műszaki eredményekre, az öltözködési és viselkedési formákra, a gasztronómiára.  Ennek szellemében hívtam meg a budapesti Vendéglátóipari Múzeum mellé a pozsonyi Óváros Főterére a nemzetközi hírű Auguszt és neves párja a Szamos cukrászatokat, és sikerült számukra kibérelni egy gyönyörű, régi cukrászdát erre az alkalomra. Ekkor nemcsak a különleges süteményeket lehetett megízlelni, hanem szakmai információk is életre keltek régi edény- és szerszám-különlegességek jóvoltából, egy hónapig hirdetve a magyar iparosok ízlését és tudását.

Mindig fokozott volt a látogatók érdeklődése, ha élő személlyel találkozhattak az intézet vendégei, például a Püski házaspárral 1991-ben, akiknek legendás életútja megejtő beszélgetésben tárult fel. Ezen az esten köszöntöttük Csóri Sándort, mint a Magyarok Világszövetsége elnökét és Dobos László felvidéki írót, mint a Világszövetség alelnökét.

Erre az időszakra esett a Magyar Kultúra Napja megünneplésének bevezetése, a Himnusz születéséről való megemlékezések sora. Kölcsey Ferenc előtti tisztelgésként lefordíttattam Vojtech Kondrot szlovák költővel az ő nyelvére is a nemzeti imát, és szétosztottuk a gyerek vendégek között, hogy tudják, miről szól, ha dallamát hallják.

1993-ban beszélgetésre hívtam azokat a szlovák és magyar hídépítő mérnököket, akiknek a Mária Valéria híd esetleges újjáépítési folyamatában szerepük lehetett. Azt kértem tőlük, vázolják fel nekünk a híd felújításának tervét. Óriási élmény volt a tanácskozást kísérő diavetítés a Dunán eddig megépült összes híd képéről. Ezen a tanácskozáson született meg a későbbi megvalósulás alapötlete, szerkezeti és stíluslehetőségei, valamint természetesen felvetődtek olyan gondolatok, amelyek figyelembe vették a hajózás szempontjait a híd tervezésénél. Az új Mária Valéria híd tehát a Pozsonyi Magyar Kulturális Központot is fogantatása egyik helyszínének tekintheti.

Négy esztendő hosszú idő embernek is, intézménynek is.  Hétköznapi gyakorlatomhoz az is hozzátartozott, hogy nekünk, a kultúra követeinek nem érdemes a napi politika alárendeltjeink lenni, hiszen az események gyorsan változnak, s ha nem állom ki a folyamatosság megpróbáltatásoktól sem mentes munkagyakorlatát, akkor kevés nagydolog képes létrejönni. Alapelvem: amiben hiszek, azt nem szabad feladni.

http://www.publikamkk.hu/magunkrol.php