„Ha megváltoztatom a gondolkodásomat, azzal megváltozik a valóságom.”-az idézetDr. Joe Dispenza, amerikai agykutató, bestseller írótól való.

Amikor március közepén önkéntes visszavonulásra kényszerültünk, a kezdeti nehézségek után magam sem gondoltam volna, hogy idővel olyan kérdéseket teszek majd fel, mint a „Miért lehetek hálás ebben a helyzetben?” vagy a „Milyen változást hozott az életembe az elmúlt időszak?  Mindemellett kíváncsi vagyok, hogy Ti – az MNU tagjai, támogatói, FB-olvasói, – lányok, nők, asszonyok – hogyan értelmezitek ebben a helyzetben a hálát, mi az a változás, amiért leginkább hálásak vagytok?

Legyen ez a hét egyfajta „hálaadás hete, várjuk hozzászólásaitokat!

Az ausztrál őslakosok – az aboriginal-ok – úgy tartják, most kezdődik a „Föld új dala”, és egy idős bennszülött nagymama történetével mutatnak rá a változások értelmezésére: „…egy híres bánya állt, ahol felnőttem. E köré építették magát a várost, gyermekkoromban szakadatlan folyt a termelés. Mire az unokáim megszülettek, addigra az ásványkincsek kimerültek, így a bánya és a terület elveszítette eredeti funkcióját. Nekünk – környéken élőknek – döntést kellett hoznunk: vagy tovább állunk, vagy megváltoztatjuk korábbi életvitelünket és felfedezzük a helyben rejlő egyéb lehetőségeket.”

A bevezetőben feltett kérdésre válaszolva: nagyon sok mindenért lehetek hálás. Korábban természetesnek vett – akár – apróságokért ugyanúgy, mint az Élet Nagy Dolgaiért.

Ugyanott élek, ugyanabban a közösségben, ugyanazokat a tevékenységeket végzem, mégis megváltozott minden: a napi imádság és jógagyakorlatok, a kutyasétáltatás és a kertészkedés, de még a főzés és az olvasás is valahogy megtelt valódi jelentéssel, mintha tényleg kézzel fogható lenne ezeknek az egyszerű dolgoknak az értéke. És igen… talán a hozzáállásom változott meg, a hitem lett erősebb, az életem egyszerű pillanatait is ajándékként élem meg. A reggeli imától az esti hálaadásig.

Megannyi dologért adok hálát: a családomért, akitől rengeteg szeretet és támogatást kapok, és tudom, hogy mindig számíthatok rájuk. A gyermekeimért, akiknek most valahogy többet és másképp főzök, így az asztalon gőzölgő leves sem csupán táplálék, hanem élettel teli étel. A gondolataim, az anyaságom, az örömöm, az odaadásom van benne. És ezt érzik ők is, én is. Az emberi kapcsolódásokért – az MNU közösségéért is: hogyan váltak egyik napról a másikra ismerősök barátokká, hogyan segítjük, támogatjuk számomra ismeretlen emberekkel is a környezetünket. Hogyan léptünk szövetségre? Egy dolog közös bennük: mind-mind szükségszerű kapaszkodói az életemnek, mindnyájunk életének.

S hogy mit jelent nekem ez az időszak? Egyfajta ”stoptábla”, hogy lassítsunk, tegyük helyre a dolgainkat, változtassunk a hozzáállásunkon, hogy észre tudjuk venni a nehézségekben is a lehetőségeket, hogy higgyünk magunkban, és legyünk hálásak azokért az értékes ajándékokért, melyek minden nap körül vesznek bennünket.

Egy idézettel kezdtem, szeretném is azzal zárni:

„Az emberek sokkal boldogabbak és egészségesebbek lennének, ha tudnák, hogyan lassítsanak és hogyan éljék meg a pillanatot.”

Szeretettel:

Batthyány-Schmidt Margó