„Sikeres nők”rovatunk következő szereplője, Dr. Torda Márta, 63 éves, 3  gyermek édesanyja és 3 gyermek büszke nagymamája. Jelenleg a Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának vezetője. Egyetemi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán (MSc/MA) majd az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében végezte, ahol jogtanácsosi/ügyvédi szakvizsgát tett.  A Magyar Női Unió Egyesület alapító tagja, 2014. májusától alelnöke. 2019-ben a Zichy Antónia díj nyertese.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy az idei évi díjat én kaptam meg, hiszen  a Zichy Antóniáról elnevezett díj egy olyan életútra hívja fel a figyelmet, melyet rendkívül nehéz körülmények között élt meg a Grófnő és a nemzetet,  a családot helyezte mindenek elé. Nyomdokaiba lépni, tudom nem lehet, de ha csak egy kicsit is úgy érzik a díj adományozói, hogy érdemes rá a kiszemelt ember, akkor megér minden fáradságot az eddig megtett út és arra ösztönöz, hogy erőn felül is továbbira is ezen az úton kell járni és csak a célt kell nézni!”

Paraszt családba születetem bele, melyre a mai napig rendkívül büszke vagyok! Édesapám és Édesanyám nagyon nehéz időszakban volt fiatal, hiszen megélték a világháborút, a paraszti életforma megszüntetését, talán  éppen ezért a földtől való elszakadást is igyekeztek belénk nevelni. Bátyámmal együtt mindketten diplomás emberek lettünk, de soha nem tagadtuk meg gyökereinket!

Valamikor nagyon-nagyon régen dolgoztam a Magyar Nők Szövetségénél is – így visszagondolva, milyen érdekes, hogy már akkor belekóstolhattam, igaz még a szocializmus idejében – a nők érdekében végzett munka szükségességébe.

Voltam többször is egyéni vállalkozó, egyéni ügyvéd, családi vállalkozó – mikor a Sors így kívánta – gazdálkodtam a gyermekeim édesapjával, volt tehenészetünk, gyümölcsösünk, szántóföldi növénytermesztésünk……, ha kellett mentem gázolajért, vittem a málnát a felvásárlóhoz kis teherautóval,, etettem a teheneket, stb….

Voltam banknál jogtanácsos, majd később vezető jogtanácsos,

S életem legszebb munkája a külhoni magyarokért végezhető munka, de inkább küldetés – melyet teljes szívemből  szeretek – és itt talán Dr. Kós Károly szavait idézhetem fel, melyre az idei évben a Romániai Magyar Gazdák Egyesület Maros Szervezete által, részemre  adományozott „Pro Agricultura Transilvaniae”  érdemdíj oklevélének hátoldalán olvashattam.

Így szól:

„Egy adott generációból az emberek elenyésző törekében merül fel egyáltalán az igény, hogy lökni kellene a közös szekéren és a töredék töredékének adódik erre lehetősége a körülményei, szorgalma, kitartása, egészsége, a hatalommal való esetleges konfliktusai és ezer más körülmény miatt. A közösségért tenni nem kötelező. Senki nem fog megróni, ha nem teszed, abbahagyod, belefáradsz, de soha senkitől ne várj köszönetet. Számot kell vetned azzal is, hogy ha ezt az utat választod, akkor az életed folyamatos ütközés és konfliktus lesz, mert sem a hatalom, sem a massza-tömeg nem szívleli a problémás, az átlagból kilógó teljesítményeket. Az ember a közösségért és nem a köszönetért dolgozik, hanem mert késztetést érez erre, mert a közösség tagja, mert nem mindegy neki, hogy mivé lesz az a közösség, melybe beleszületett. Te döntesz: ha nem csinálsz semmit, senki nem fog és nem tehet szerhányást, de ha igen, senkitől ne várj köszönetet, mert nincsen kitől. Ha szeretett közösséged értékeli az erőfeszítéseidet, az szerencsés véletlen, de nem magától értetődő.”